Hogy ki a felelős és miért, arra nézve adalékként ide másoltam egy január 7-i e-mailemet, amit balga módon abban a reményben küldtem a Népszabadságnak, hogy talán olvasói levélként megjelenteti. persze tévedtem.

"Tisztelt Szerkesztőség!

Lapjuk december 30-i számában két olyan cikk is megjelent az ingatlanalapokról Horniák Balázs tollából, amely nálam „kiverte a biztosítékot”.

Az a „mélyütés”, amelyet az ingatlanalapok több mint százezer befektetőjének el kell(ett) szenvedni, mindennek nevezhető, csak meglepetésnek nem. Nem hiszem, hogy bárkinek kétsége lehetett abban a tekintetben, mi fog történni azok után, hogy ezeket a befektetéseket állami asszisztenciával – és meggyőződésem szerint törvénysértő módon – befagyasztották – az én fogalmaim szerint elsajátították. Mivel a befektetők november 7-től számítva majdnem öt hónapig csak tehetetlenül nézhetik, hogyan olvad töredékére befektetésük, csak az alapkezelők – illetve a megbízásukból eljáró értékelők - tisztességén múlik a leértékelődés mértéke. Hogy ez a tisztesség milyen, azt jól illusztrálja például a Raiffeisen Alapkezelő eljárása, amely november 21-én azt nyilatkozta a portfolio.hu-n, hogy ingatlan-portfoliója kiváló, első osztályú ingatlanokból áll, amelyek hozama az akkori értékelés mellett euróban 9 %. Mivel az alap befektetési politikája szerint hosszú távon ingatlanokat hasznosít (bérbe ad), nehezen magyarázható az a bekövetkezett leértékelés, amely a cikk állításával szemben nem három, hanem december 30-ig, tehát a cikk megjelenésének napjáig 10,6 % (a nettó eszközérték a december 12-i 1,8158-ról 1,6229-re csökkent). A leértékelés ez év elején tovább folytatódott. Mindez várható volt azok után, hogy az alapkezelők szabad kezet kaptak azoknak a befektetőknek a „megbüntetésére”, akik a történtek alapján jobbnak látják a menekülést.

Régi olvasójukként sajnálom, hogy lapjuk ebben a több mint százezer kisbefektetőt és több száz milliárd forintot érintő ügyben nem a pártatlan, minden félre és szempontra kiterjedő tájékoztatás szabályait követi. A hivatkozott két cikkben – csakúgy, mint a korábbiakban – csak az alapkezelők és a mögöttük álló bankok szempontjai jelennek meg, a károsult befektetőké elvétve sem. (Ha nem így lenne, hanem például az Önöknek november 21-én e-mailben elküldött, e témával foglalkozó írásomat – akárcsak rövidítve is – közlésre méltónak találták volna, most nem kellene az ingatlanalapok mélyütését meglepetésként beállítani.)

Így most csak néhány fontos szempontra szeretnék kitérni:

A PSZÁF november 7-i tíz forgalmazási napos felfüggesztő határozata álláspontom szerint törvénysértő. A tőkepiaci törvény (Tpt) ugyanis nem tíz forgalmazási napra, hanem csak tíz naptári napra jogosítja fel a felügyeletet a felfüggesztésre (251. §). Megj.: a Tpt jól elhatárolhatóan alkalmazza a „munkanap”, és a „forgalmazási nap” fogalmát, amiből következik, hogy ahol csak „nap” szerepel, az kizárólag naptári napként értelmezhető, összhangban az általános jogalkotási előírásainkkal is.) Igaz, hogy ebben az esetben végképp nem lett volna mód a felfüggesztés lejárta előtt összekalapálni azt a vicclapba illő jogszabálymódosítást, amely címe szerint a Magyar Fejlesztési Bankról szól, tartalma szerint 10 sor a címben említett tárgyról, 95 sor pedig a Tpt módosításáról, amelynek a megjelölt tárgyhoz távoli köze sincs…
A fent említett jogszabálynak azok a rendelkezései, amelyek lehetővé, sőt kötelezővé teszik a befektetőket megkárosító új szabályok alkalmazását a hatályba lépést megelőzően eszközölt befektetések esetében is, ellentétesek a jogalkotásról szóló törvény azon – egyébként a jogbiztonság szempontjából alapvető és természetes – szabályával, mely szerint „jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget”. Ezeket az új rendelkezéseket kizárólag a hatályba lépést követően eszközölt befektetésekre lenne szabad alkalmazni.
Sajnos még egyetlen publikáció sem szentelt kellő súlyt a szerintem legfontosabb szempontnak, amely pedig az ingatlanalapok körüli hisztéria legfőbb oka. Maguk az alapok is arra hivatkoztak, hogy likviditásuk hirtelen és drámai megingását az váltotta ki, hogy a befektetők tömegesen a bankok jóval kedvezőbb, 11-13 százalékos hozamot ígérő és biztonságosabb akciós betétjeibe csoportosították át megtakarításaikat. Arról tapintatosan hallgatnak, hogy ezek a betéteseket „elcsábító” bankok ugyanazok, amelyek tulajdonosként az ingatlanalapok mögött állnak. Nem kellett tehát jóstehetség ahhoz, hogy előre lássák, mi fog történni. Nyilvánvaló, hogy ebből a bankok is és az alapkezelők is jól jönnek ki, csak a befektetők vesztenek – de azok sokat (a jelenlegi adatok szerint eddig a Raiffeisennél pl. befektetésük majd két évi hozamát, de könnyen lehet, hogy a tőke egy részét is). A bankok így hozzájutottak az égetően szükséges forrásokhoz, az ingatlanalapoknak pedig végre volt indokuk és idejük is arra, hogy a portfoliót leértékeljék. Mivel pedig a banki hátterű ingatlanalapok (pl. Raiffeisen, Erste) legnagyobb ingatlanhasznosító ügyfelei maguk a bankok, a leértékelt portfolió az ő költségeiket csökkenti – persze ha a leértékelés indoka – t.i. a hozam csökkenése – valós.
Több helyen olvastam már, hogy mindenről az MNB által végrehajtott 300 bázispontos alapkamat-emelés tehet. Jól hangzik, csak éppen nem igaz. Az MNB kamatemelése október 22-én 11 órakor lépett hatályba. A Raiffeisen Bank például szeptember 29-étől hirdette meg négy hónapos akciós betétjét 11,5 %-os évesített hozammal. Ekkor az alapkamat még majdnem egy hónapig 8,5 % volt… A valóságos ok nem ez, hanem a bankok felelőtlen hitelezési politikája és a külföldi anyabankok által kiszivattyúzott likviditás miatti súlyos forráshiány volt, amelyet jól megvilágít az általam nagyra becsült Róna Péter lapjuk január 6-i számában megjelent „80:25 – még egyszer” című írása. A baj csak az, hogy ennek a felelőtlenségnek az ingatlanalapok kisbefektetői lettek a károsultjai az állam tevékeny közreműködésével.

Tisztelettel

Hajdú Miklós"